Szabó Zsuzsanna Beatrix Életvirág

Szabó Zsuzsanna Beatrix vagyok, SZERkészítő

   Igazi panelgyerek vagyok Gyuláról. A hatodik emeleten töltöttem a gyerekkorom javát, leszámítva a nyarakat, amiket a nagymamámnál, egy igazi parasztházban, a kutyával játszva, gyomlálva a papatyitól a tyúkhúrt, a csirkeudvart kedvtelésből takarítva, málnát szedve, krumplit keresve a földben, és sárgabarackot pucolva a lekvárhoz.
    Az első munkám Budapestre vitt, és 8 évig ott is tartott. Irodában, számítógép mellett teltek az éveim, majd Kecskemétre vetett egy céges kiküldetés. Közben, nem kis logisztikai megoldásokat eszközölve, elvégeztem Budapesten egy főiskolai közgazdász képzést nemzetközi gazdálkodás szakon. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az én utam. Sokkal jobban kedvelem a természet közelségét, mint a láthatatlan, de mindent átszövő pénzvilágot. Hogy az utamra tereljenek odafentről, kaptam néhány jó nagy „sallert”, vagyis égből pottyan betegségeket, amikből egy is elég lenne egy életre.

   Rájöttem, hogy mindenre megtalálható a megoldás a természetben, csak vissza kell hozzá fordulnom, lecsendesednem, meghallanom a szavát, és bízni a megoldásaiban. Működik. Szeretem, és szeretném közvetíteni Őt másoknak, akik szeretnék, de még nem értik, nem hallják, amit súg. Ezért születtek meg az Életvirág Szerek, a természetből.

Az emberi torzítások nélküli, eredendően erős, csodákkal teli, életet szolgáló természetben meg van minden, amire szükségünk van az élethez! Ezért lett az én célom is az, hogy az életet szolgáljam.

   Az elmúlt években tanyára költöztünk, hogy minél nagyobb mértékben gyakoroljuk az önfenntartást. Hamar rájöttünk, hogy egyedül ez lehetetlen, a kis közösségek ereje viszont aranyat ….vagyis inkább életet jelent. Jelenleg a gyümölcs, zöldség és hús fogyasztásunk 95%-a a kertünkből és a szomszédtól származik. A tésztaféléket magamnak készítem, ám a liszteket még a boltban vesszük. Tejterméket nem fogyasztunk. Ez az egyik oka annak, hogy állati tejet nem használok semmihez, a szappanokhoz sem, a növényit viszont szívesen alkalmazom. A háztartásunk vegyszermentes, mert nincs elvezetett csatornánk, vagyis ami lefolyik a lefolyón, az a föld alatt marad, a házunk mellett.

   Így indult el az én szappankészítő mesterségem 2015-ben. A krémeket, tinktúrákat és más kozmetikumokat is magam készítem, de a szappanfőzésben rejlő lehetőségek magukkal ragadtak, és nem volt mit tenni, beleszerelmesedtem. A másik nagy szerelem egy szintén nagy szaktudást igénylő terület, ahol folyamatosan igyekszek egyre több tudásra szert tenni. Ez a fitoterápia, vagyis a gyógynövényekkel való gyógyítás. Imádom a növényeket, az energiájukat, és a velük való együttműködést. Így a szappanokba is természetesen bekerülnek, ám mértékkel.
     2020. január 1-jén egy németországi kisvárosba költöztünk a férjem munkája miatt, és mert mindig is érdekelt, hogy milyen lehet az élet egy másik országban. Azóta ez az otthonunk, itt lettem vállalkozó, itt kísérletezek és fejlesztek, de a szappanok továbbra is Magyarországon készülnek, javarészt magyar, vagy Magyarországon beszerezhető alapanyagokból, természetesem a két kezem által :) így a termékek a vállalkozás székhelyétől függetlenül továbbra is magyarok. <3 

 

   Igazából van még egy szerelmem, és az a magyar nyelv. A nyelvünk felépítésében minden benne rejlik, amit e világról tudni lehet. Megszámlálhatatlan szavunkban SZERepel a SZER, életet, jelentőséget adva annak, hogy mind egyek vagyunk, rendSZERben élünk, és együttműködésünk az életet szolgálja, ezért úgy döntöttem, hogy tovább éltetve ezt a gondolatot, a gyógynövények által erősített szappanjaimnak ezt a kifejezést kölcsönzöm, és Életvirág SZEReket készítek, melyek a SZERvezet számára egységet, rendSZERt hoznak létre, gyógySZERként hatnak, SZERetettel. ♥

   Elköteleztem hát magam a természet mellett, így szappanjaimhoz is igyekszek teljes mértékben természetes anyagokat használni. Ezek általában nem teszik lehetővé az élénk színeket, vagy a már megszokott illatfelhőt, a cirmókás mintákat, és a részletes formákat, azonban a bőrünk meghálálja, ha számára is ismerős, natúr összetevőkből készült ápoló szerekkel találkozik naponta.

   Hiszek abban, hogy a természet ereje gyógyít, és ez sok esetben így is van. Azonban tudnunk kell, hogy a szappan csak pár másodpercig érintkezik a hámréteggel, így sokszor azzal érhetünk el, néha meglehetősen látványos javulást, hogy mellőzzük a mesterséges kozmetikumokat, és helyettük a természetest választjuk. Így lehet a száraz, érzékeny, gyulladt, zsíros, vagy viszkető bőr állapotát egyensúlyba, egészséges állapotba hozni.

Neked ajánlom az általam készített szappanokat, ha

       jobban kedveled a természetes alapanyagokat,

       értékeled a kézműves munkát,

       szereted tudni, mit tartalmaz a tisztálkodószered,

       feleslegesnek tartod az adalékszereket egy kozmetikumban,

       kevésbé hiszel a nagyüzemi gyártásban,

       érdeklődsz a szappankészítés iránt,

       szereted az életet 

  Minden szappanom magán viseli az életvirág, és az élet magja szimbólumok keverékéből álló egyedi jelet. Ez a szimbólum az életet, a hozzá szükséges energiát, és a harmóniát hordozza, és bízom abban, hogy át is adja minden használattal. 

Minden Életvirág szappan pálmaolaj mentes, a legtöbb sertészsírral készült, de létezik néhány vegán is.

   Az ápoló olajok mellett gyógynövényeket használok forrázat, vagy őrlemény formában. A színeket is növényekkel, azok olajos kivonatával hozom létre. Az illatokat 100%-os illóolajok adják, vagy természetes alapanyagokból összeállított illatkülönlegességek.

Az elmúlt évek szappanfőző tapasztalatát különböző worshopok keretén belül átadom minden érdeklődőnek. Kezdő és haladó szinten, az elméleti alapoktól a gyakorlati trükkökig megmutatom a melegeljárásos szappanfőzés titkait, és a természetes színezők használatát. Az ország több pontján tartok bemutatókat.